1. A belső visszaélés-bejelentési rendszer létrehozásának kötelezettsége

Az ELSZÖV-Automatika Kft. a jogszerű működésének biztosítása érdekében belső visszaélés-bejelentési rendszert működtet. A visszaélés-bejelentési rendszer célja, a jogellenes vagy jogellenesnek feltételezett cselekményekkel vagy mulasztásokkal, illetve egyéb visszaélésekkel kapcsolatos bejelentett információk vizsgálata a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvényben (a továbbiakban: Panasztv.) foglalt követelményeknek megfelelően.

Belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetője: Az ELSZÖV-Automatika Kft.

2. Mit lehet bejelenteni, hogy különíthető el a bejelentés más bejelentéstől

A Panasztv. 20. § (1) bekezdése szerint a belső visszaélés-bejelentési rendszerben jogellenes vagy jogellenesnek feltételezett cselekményre vagy mulasztásra, illetve egyéb visszaélésre vonatkozó információt lehet bejelenteni.

A Panasztv. hatálya alá nem tartozó bejelentés esetén a bejelentőt írásban vagy elektronikus úton a belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetője értesíti arról, hogy az adott bejelentés kivizsgálásában nem rendelkezik hatáskörrel.

3. Ki tehet bejelentést?

A belső visszaélés-bejelentési rendszerbe a Panasztv. 20. § (2)- (3) bekezdése alapján bejelentést tehet

- az ELSZÖV-Automatika Kft. által foglalkoztatott,

- az a foglalkoztatott, akinek az ELSZÖV-Automatika Kft.-nél   fennálló foglalkoztatásra irányuló jogviszonya megszűnt, és

- az ELSZÖV-Automatika Kft.-vel foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesíteni kívánó olyan személy, aki esetében e jogviszony létesítésére vonatkozó eljárás megkezdődött.

-az egyéni vállalkozó, az egyéni cég, ha az ELSZÖV-Automatika Kft.-vel szerződéses kapcsolatban áll,

- az ELSZÖV-Automatika Kft.-vel szerződéses kapcsolat létesítésére vonatkozó eljárást megkezdett, szerződéses kapcsolatban álló vagy szerződéses kapcsolatban állt vállalkozó, alvállalkozó, beszállító, illetve megbízott felügyelete és irányítása alatt álló személy,

- az ELSZÖV-Automatika Kft.-nél tevékenységet végző gyakornok,

- az ELSZÖV-Automatika Kft.-vel jogviszonyt vagy szerződéses kapcsolatot létesíteni kívánó olyan személy, aki esetében e jogviszony vagy szerződéses kapcsolat létesítésére vonatkozó eljárás megkezdődött, és

- az a személy, akinek jogviszonya vagy szerződéses kapcsolata az ELSZÖV-Automatika Kft.-vel megszűnt.

A bejelentőket a bejelentésükkel kapcsolatban nem érheti semmilyen hátrányos intézkedés. A bejelentő védelmére a Panasztv. II. fejezet 8. alcíme alkalmazandó. 

4. Bejelentés módja

A belső visszaélés-bejelentés megtételekor az eredményes vizsgálat érdekében a bejelentőnek az alábbi adatokat javasolt megadni:  

-nevét,

- munkakörét (volt munkakörét vagy pályázott munkakörét)

- szerződéses jogviszonyával kapcsolatos minden olyan információt, mely alapján a szerződéses jogviszony igazolható. (szerződéses felek esetén)

- elérhetőségét (e-mai cím, telefonszám).

Névtelen bejelentés esetén a bejelentő felhívható – amennyiben ez a bejelentés hatékony kivizsgálása céljából elengedhetetlen, és a bejelentő elérhetősége rendelkezésre áll – a nevének megadására. Amennyiben bejelentést azonosíthatatlan bejelentő tette meg a bejelentés vizsgálata mellőzhető (Panasztv. 22. § (6) bek. a) pontja alapján).  

A bejelentés során szükséges megadni a bejelentésben érintett, kifogásolt személyek és szervezetek nevét, az eset részletes leírását és az eset kapcsán felmerült valamennyi lényeges információt, valamint bejelentőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a bejelentést jóhiszeműen teszi olyan körülményekről, amelyekről tudomása van, vagy kellő alappal feltételezi, hogy azok valósak.

Bejelentés megtételének módja

-        a belső visszaélés-bejelentési rendszer www.elszaut.hu internetes felületén megadott elérhetőségen keresztül (+36 1 431 9840)

-        elektronikus levél formájában: visszaelesbejelentese@elszaut.hu

-        a fenn megadott elérhetőségen személyes egyeztetés érdekében, időpontegyeztetést követően személyesen szóban a belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetőjénél

-       papír alapon az ELSZÖV-Automatika Kft. címére (1106 Budapest, Kabai utca 1.) postai úton megküldött küldeménnyel

Elektronikus formában benyújtott bejelentés esetén válasz kerül kiküldésre a beérkezésről és a bejelentés lezárásáról. 

Az ELSZÖV-Automatika Kft. nem tud felelősséget vállalni azon ügyek kivizsgálásának elmaradásáért, amely elektronikus bejelentéseket automatikusan működő védelmi szoftverek (víruskereső, spamszűrő) tevékenységének eredményeként vagy egyéb technikai ok miatt nem jut el a címzett e-mailcímre. Ezen esetekben nincs automatikus visszaigazolás a bejelentés megérkezéséről.

5. Bejelentés vizsgálatának mellőzése

A bejelentések esetében a vizsgálat az alábbi esetekben mellőzhető

-       a bejelentést azonosíthatatlan bejelentő tette meg,

-       a bejelentést nem a személyi hatály szerinti erre jogosult bejelentő személy tette meg,

-       a bejelentés ugyanazon bejelentő által tett ismételt, a korábbi bejelentéssel azonos tartalmú bejelentés, illetve

- a közérdek vagy a nyomós magánérdek sérelme a bejelentésben érintett természetes személy, illetve jogi személy (a továbbiakban együtt: bejelentésben érintett személy) jogainak a bejelentés kivizsgálásából eredő korlátozásával nem állna arányban.

6. Kivizsgálás:

A bejelentésben érintett személyt a vizsgálat megkezdésekor a belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetője részletesen tájékoztatja a bejelentésről, a személyes adatai védelmével kapcsolatban őt megillető jogairól, valamint az adatai kezelésére vonatkozó szabályokról. Az adatvédelmi tájékoztató csatoltan jelen tájékoztatás alatt is megtalálható. 

Az ELSZÖV-Automatika Kft. a tisztességes eljárás követelményének megfelelően biztosítja, hogy a bejelentésben érintett személy a bejelentéssel kapcsolatos álláspontját - akár jogi képviselője útján is - bármikor kifejthesse, és bizonyítékokkal támassza alá. A bejelentésben érintett személy tájékoztatása nem történik meg a vizsgálat megindításakor abban az esetben, ha az azonnali tájékoztatás meghiúsítaná a bejelentés kivizsgálását.

Az ELSZÖV-Automatika Kft. a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül köteles a bejelentésben foglaltak kivizsgálására. A bejelentés kivizsgálására legfeljebb annak beérkezésétől számított 30 nap áll rendelkezésre, amely határidőtől – név nélküli vagy azonosíthatatlan bejelentő által megtett bejelentés kivételével – csak különösen indokolt esetben, a bejelentő egyidejű tájékoztatása mellett lehet eltérni. A vizsgálat időtartama a 3 hónapot nem haladhatja meg.

A bejelentőt a belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetője a bejelentés mellőzéséről és a mellőzés indokáról írásban tájékoztatja a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül, de legfeljebb a bejelentés beérkezésétől számított harminc napon belül.

7. Bejelentéssel kapcsolatos intézkedés

Miután a bejelentést az ELSZÖV-Automatika Kft. kivizsgálja, a bejelentőt a vizsgálat eredményéről, valamint a megtett intézkedésekről tájékoztatja. Ha a bejelentésben foglalt magatartás miatt a vizsgálat alapján büntetőeljárás kezdeményezése indokolt, akkor intézkedik a feljelentés megtételéről.
Ha a bejelentésben foglalt magatartás a vizsgálat alapján nem bűncselekmény, de sérti az ELSZÖV-Automatika Kft. belső szabályzatait vagy a munkaviszonyra vonatkozó szabályokat, úgy az ELSZÖV-Automatika Kft., mint munkáltató az érintett munkavállalóval szemben munkáltatói intézkedést alkalmazhat.

Ha a vizsgálat a bejelentés megalapozatlanságát állapítja meg vagy további intézkedés megtétele nem szükséges, az eljárást az ELSZÖV-Automatika Kft. lezárja és erről a bejelentőt tájékoztatja.

Adatkezelési tájékoztató