Van már foglalásod?

Nagyon megörültem a lehetőségnek, amikor kaptuk az üzenetet, hogy az ELSZÖV biztosítja a terheléses kardiológiai-, és szívvizsgálatot. Kíváncsi lettem, hogy jól működik-e akire, még egy pár évtizedig számítok.  Gyorsan foglaltam is időpontot a vizsgálatra, amiről hoztam Nektek egy kis beszámolót.

A megjelölt időpontot megelőző 10 percben érkeztem, szerencsére pár percnél többet nem is kellett várni. A vizsgálat megkezdése előtt pár kérdést feltettek, aztán következett a vérnyomásmérés majd mellkas és hát (légzés) vizsgálat. Ezt követően lehetőség van és javasolt kényelmes ruhába átöltözni, hogy aztán a vizsgálati ágyra fekve elvégezhessék az ultrahangos szívvizsgálatot. Érdekes volt pillanatokra hallani a szívverésem. A vizsgálat közben mindenféle adatok hangzanak el, amely számomra teljesen értelmezhetetlen volt, de amikor végeznek elmagyaráznak mindent. Ezután jön az izgalmas része a biciklizés, előtte kapsz jó pár tappancsot a mellkasodra, amelyen keresztül majd mérik az adatokat. Fontos, hogy a biciklizést csakis addig kell csinálni ameddig jólesik, egy pillanattal sem tovább, ez nem a Tour de France 😊. Ezután a vizsgálat után is elmondják az adatok alapján, hogy milyen eredmények születtek és van-e bármilyen teendő vagy javaslat. Miután véget ért a vizsgálat lehetőség van privát zuhanyzóban lefürdeni, így akár utána bármilyen egyéb elfoglaltság betervezhető (törülközőt is biztosítanak). Reggeli mozgásnak tökéletes volt, én picit el is fáradtam a végére. Minden kérdésemre készségesen válaszoltak, mire kiléptem az épületből az eredményeket már e-mailen is megkaptam, tökéletesen elégedett voltam a szolgáltatással. A vizsgálat nagyjából 1 órát vett igénybe.

Neked is van már időpontod? Csak egy telefon: +36 1 225 0566

Még mindig van pár üres hely

Még mindig 20.000 Forintos ajándék utalvány vár arra a kollégára, aki olyan jelöltet ajánl, akinek önéletrajza és az előzetes telefonbeszélgetés alapján 1. körös személyes interjúra invitáljuk hozzánk. Az utalvány lehet akár IKEA, Bortársaság, Feldobox, Decathlon vagy bármi, ami ilyen formában elérhető.

Ezzel nem ér véget az ajánlásért járó összeg bezsebelésének lehetősége, mert felvétel esetén a 6. hónapot követően további összeg is járhat az alábbiak szerint:

A pozíciók, amelyekre várjuk még az ajánlásokat

  1. szint: épületautomatika ajánlatadó (díjazás: 250.000 Ft készpénz + 50.000 Ft értékű utalvány (összesen: 300.000 Ft)
  2. szint: szervíztechnikus, tesztelő, vezető technikus (díjazás: 170.000 Ft készpénz + 30.000 Ft értékű utalvány (összesen: 200.000 Ft)

Na ki jutott eszedbe?

Mi van ha, nemet mond

Egy napon Samuel teljesen maga alatt volt, mert a főbérlője felmondta az albérletét, s ő nem tudta, hova menjen. Hirtelen támadt egy ötlete: tulajdonképpen lakhatna jó barátjánál, Moshénál. Ez a gondolat megnyugtatta Samuelt, míg csak egy másik gondolat át nem suhant a fején, mégpedig a következő: – Honnan vagyok én ilyen biztos, hogy Moshe befogad a lakásába? De miért ne tenné? – mondta Samuel kicsit mérgesen ettől a gondolattól. – Végtére is én találtam a lakást, amiben most él, sőt, még pénzt is adtam neki kölcsön, hogy ki tudja fizetni a lakbért az első hat hónapra. Igazán a legkevesebb, amit tehet értem, hogy befogad egy-két hétre, ha szükséges. – Ezzel el is volt intézve a dolog, míg újra eszébe nem jutott a dolog vacsora után. – Tegyük fel, hogy vonakodik… Vonakodik? – kérdezte magától Sámuel. – Az isten szerelmére, miért vonakodna? Mindent nekem köszönhet, amije van. Én szereztem neki az állását is. Én mutattam be annak a nőnek, aki végül a felesége lett, és három szép fiút szült neki, akikre Moshe olyan büszke! És ő akar megtagadni tőlem egy szobát egy hétre? Lehetetlen.

Ezzel megint csak lezárta a dolgot, míg ágyba nem bújt, ahol nem tudott elaludni, mert a gondolat újra visszatért. – Tegyük fel, hogy visszautasít. Mi lesz akkor? – Ez már túl sok volt Samuel számára. – Hogy az ördögbe tagadhatná meg tőlem? – mondta, és egyre dühösebb lett. – Azt is nekem köszönheti, hogy még él. Fiatal korában egyszer én mentettem meg a megfulladástól. Ilyen hálátlan lenne, hogy a tél közepén kitaszítana az utcára? – De a gondolat csak nem hagyta nyugodni. – Tegyük fel, hogy… – Szegény Samuel addig hergelte magát, amíg csak bírta. Végül éjjel kettő körül felkelt, elment Moshéhoz, hosszasan nyomva a csengőt, míg Moshe félálomban ki nem nyitotta az ajtót, és csodálkozva kérdezte: – Samuel! Mi a baj? Miért jöttél ide az éjszaka közepén? – Samuel időközben olyan mérges lett, hogy már nem tudott magán uralkodni, és ráüvöltött: – Majd elmesélem én neked, miért is jöttem ide az éjszaka közepén. Ha azt gondolod, hogy könyörögni fogok, hogy akárcsak egy napra is befogadj, tévedsz! Nem akarom, hogy bármi közöm is legyen hozzád, a házadhoz, a feleségedhez vagy a családodhoz. Menjetek mindannyian a pokolba! – Ezekkel a szavakkal sarkon fordult, és elment.

Hogyan végződhetett volna másképp ez a beszélgetés? Másképp mi vált volna lehetővé?

Az ÓE-n jártunk

Most, hogy Balázs és Bence sikeres államvizsgát tettek és ma már munkavállalóként erősítik a csapatot, ismét elérkezett az idő, hogy hírét vigyük az ELSZÖV-nek az Óbudai Egyetem automatika szakon lévő hallgatóinak.

Célunk volt, hogy kedvet csináljunk a hallgatóknak ahhoz, hogy nálunk vágjanak bele az ipari épületautomatizálás rejtelmeinek megismerésébe. Emellett kíváncsiak voltunk arra is, hogy ők jelenleg mit preferálnak, amikor arra gondolnak hol dolgoznának szívesen.

Bár a hallgatók épp egy egyetemi görbe estén voltak túl, aminek eredményeképpen igencsak hiányos volt – pfff ezek a mai fiatalok - a hallgatóság, ennek ellenére a jelenlévőkkel egy könnyed beszélgetés részesei lehettünk.

Bízunk abban, hogy hamarosan újabb lelkes, fejlődésre nyitott leendő villamosmérnök hallgató csatlakozik hozzánk, akik új élményeket találnak nálunk, mi pedig általuk még jobbá válhatunk.