• elszöv_30

Idén ünnepeljük 30. születésnapunkat

1992 novemberében 13 fős létszámmal megalakult az ELSZÖV-Automatika Kft.

Alapításkor az akkor még analóg rendszereinket  a Landis&Staefa (ma már Siemens) termékeivel valósítottuk meg, hivatalos szerződött partnerként. Később Siemens minősített berendezésgyártókká is váltunk. 

Rugalmas vezetői attitűdünknek, kollégáink szakmai hozzáértésének, korrekt piaci magatartásunknak és Partnereink bizalmának köszönhetően állományunk és árbevételünk az évek előrehaladtával folyamatosan emelkedett. Hatalmas elismerés számunkra, hogy számos megrendelőnk a kezdetektől fogva a mai napig is kitart mellettünk, hisz bennünk és bízott a közösen elért sikerekben. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy jelenleg 58 munkatárs alkotja cégünk csapatát, árbevételünk pedig meghaladja a 2,5 millárd Ft-ot. Jubileumunk kapcsán partnertalálkozónkra meglepetésekkel, újdonságokkal készülünk, igyekszünk Önöknek az eddigieknél is többet nyújtani és élménydúsabb programokkal kedveskedni. 

Partnereinknek köszönhetően cégünk jó hírnévvel rendelkező, korrekt üzleti magatartást képviselő, három évtizedes szakmai hozzáértéssel rendelkező magyar kkv.

Köszönjük a bizalmat, a hűséget!