• elszöv
  • elszöv
  • elszöv
  • elszöv
  • elszöv
  • elszöv
  • elszöv
  • elszöv
  • elszöv
  • elszöv
  • elszöv
  • elszöv
  • elszöv
  • elszöv
  • elszöv
  • elszöv

Sport és közösség – céges sportnap

Sport és közösség – ismét megrendeztük céges sportnapunkat

Cégünk vezetősége kiemelt figyelmet fordít a munkatársak egészségének megőrzésére, ezért nagy örömmel szerveztük meg idén is hagyományos, sportos belső rendezvényünket. Az eseménynek ezúttal a Cageball Pont Sportközpont adott otthont, ahol változatos programokkal és aktív kikapcsolódási lehetőségekkel vártuk kollégáinkat.

A nap egyik központi eleme az ELSZÖV focikupa volt, ahol 3 fős csapatok mérkőztek meg egymással. A tornát végig szoros, izgalmas mérkőzések jellemezték, a legjobban teljesítő csapatok pedig díjazásban részesültek.

A labdarúgás mellett számos egyéb sporttevékenység is színesítette a programot: a résztvevők kipróbálhatták a ping-pongot és a poolball játékot, míg a hölgyek aerobik órán vehettek részt. A napot egy közös, regeneráló gerincjóga zárta, amely segített a testi-lelki feltöltődésben.

A rendezvény ismét bebizonyította, hogy a közös mozgás nemcsak az egészségmegőrzéshez járul hozzá, hanem erősíti a csapatszellemet és a munkahelyi közösséget is.