2 napos csapatépítés Visegrádon
Idén a családias légkörű Patak Park Hotel adott otthont 2 napos csapatépítőnknek.
Pénteken egész napos szakmai tréningen vettünk részt, ahol a délelőtt folyamán többnyire játékos formában tanultunk a kommunikációs csatornákról, illetve közösen próbáltunk megoldást találni a cégen belüli kisebb-nagyobb nézeteltérések kiküszöbölésére a délután folyamán pedig sokat tanultunk az IQ-EQ szerepéről/viszonyáról, az EQ relevanciájáról és fejlesztéséről és általánosságban a kommunikáció fontosságáról.
Délután ügyvezetőnk köszöntötte jubileumot ünneplő kollégáinkat, valamint elmondta, hogy ő maga is 20 éve tagja az ELSZÖV csapatának. Ennek apropóján az ELSZÖV dolgozói közösen összefogva titkos projektbe fogtak a csapatépítő előtti hetekben és Attila sok évi munkáját elismerve és megköszönve ügyvezetőnk legnagyobb meglepetésére, személyre szabott ajándékokkal leptük meg. Számára meglepetést szerezve mi is meglepetéssel készültünk, és köszöntük meg ügyvezetői munkáját.
A péntek este kikapcsolódással folytatódott, ping-pong, csocsó, biliárd és darts csaták kerekedtek, néhány kolléga pedig a szabad ég alatti jakuzzi relaxáló élményének adhatta át magát.
A nehézkesen, fáradtan induló szombat reggelt modern számháborúval nyitottuk, ahol csapatokra osztva versenghettünk a kincsekért, a saját zászlók megőrzéséért.
Ezúton is köszönjük kollégáinknak a mindkét napon tanúsított aktív közreműködést, és jókedvet.